„Kösz nem!” találka

2010 július 16. | Szerző: deliilaah

Időnként megszólítanak az iwiw-en. Pár napja is így történt, egy 33 éves háziorvos írta, hogy szeretne megismerni. Válaszoltam, hogy amennyiben egyedülálló, nyitott vagyok az ismerkedésre, ám ha kapcsolata van, kezelje a levelemet az „Üzenet törlése” gombbal. Visszakérdezett, hogy mi a helyzet, ha szabad a szíve és lezáróban van a kapcsolata? Megkaphatja-e a számomat? „31 éves, egyedülálló, karakán, csinosnak mondott nő keresi orvosdoktor társaságát ismerkedés céljából. Válaszát a ……… telefonszámra várom.” – volt a válaszom.

Másnap felhívott, beszélgettünk kicsit, és bár elég savanykás volt a hangja, nem riadtam vissza a találkozástól. Aztán váltottunk pár SMS-t is, kiderült hogy van egy 5 hónapos lánya, egy fedél alatt él az anyjával, de el akar költözni. Aztán később az is kiderült, hogy csak a társával költözne el. Nem tudom, talán ennyire fél a magánytól…. Mindenesetre sok szerencsét neki ehhez a manőverhez… 🙂 Bejelölt az iwiw-en ismerősként, holott akkor még nem is találkoztunk. Na de arra is sor került 1 nappal később. Vesztemre.

Ha vezetnék nyilvántartást vagy pontozófüzetet a randevúimról, egészen biztosan adtam volna a hétfői alkalomra egy kettest. Mínusz jellel… Emberünk egész kisugárzása negatív, az első 5 percben kétszer is megjegyzést tett arra h cigarettázom. Finoman jeleztem, h nem vagyok épp vevő a piszkálódására, bár szívem szerint kiosztottam volna. Például felvilágosítottam volna, hogy ha nem vette volna észre, én tolerálom az ő „állapotát” (amit meg is köszönt SMS-ben), amely szerény véleményem szerint súlyát tekintve nem említhető egy lapon a dohányzásommal. Vagy pl. hogy tudott a cigiről – mivel nem titkoltam el-, miért nem mondta le inkább a találkát, ha ennyire zavarja???

Próbáltam kérdezgetni a kapcsolatáról, de közölte, hogy ezen az ismeretségi szinten máris többet tudok mint kellene. Egyáltalán nem volt közlékeny önmagával kapcsolatban, és ez nem segített a beszélgetésben. Nem tudom mi a fenét várt. Talán azt, hogy majd megállás nélkül fosom a szót magamról??? A végén már egyébként azt tettem, mondtam ami épp eszembe jutott, csak múljon el a rémálom….

Végül is azzal rúgta el a pöttyöst, hogy a 40 fokos melegben az Orczy kertbe invitált meg, hogy egy padon beszélgessünk, mialatt finom vacsit szolgáltunk fel a szúnyogoknak. Ahelyett hogy rám szánt volna kb. 500 Ft-tot, és elvitt volna egy klimatizált helyre, ott aszalódtunk a padon… Néhányszor eszembe jutott, hogy megalázom és meghívom én a közelben valami kávézóba. De aztán győzött az érzelmi intelligenciám. Utólag magyarázhatnám úgy is, hogy taktikai lépés volt a részemről a kávézós ötlet elhallgatása, ugyanis a pasit jobban csípték a szúnyogok, így aztán bő egy óra után indítványozta, hogy járjunk egyet. Egy kisebb kört tettünk, majd megcéloztuk a kijáratot, és búcsúzásnál semmiben nem maradtunk. Nagyon boldogan siettem hazafelé. 🙂 Ritkán fordul elő velem, hogy 30 perc után döntök, de ez most így történt. Iszonyú hosszúnak tűnt az a kb. másfél óra! Köszönöm Uram, hogy nem állítottál nagyobb szenvedés elé! Hálásan köszönöm! 🙂

És mi a slusszpoén?! 🙂 Emberünknek mondtam még a találka elején, h csak olyanokat jelölök vissza ismerősként, akikkel fizikálisan is találkoztam, és ezért már reagálni fogok a bejelölésére, amit meg is tettem. Aztán másnap gondoltam, megnézem milyen a kiskutyája (említette, hogy a képeket csak az ismerősei láthatják), mikor is meglepve tapasztaltam, hogy törölt az ismerősei közül… 🙂 Ezen már csak röhögni tudtam. Micsoda következetesség… 🙂 Köszönöm Uram, hogy ismét feltártad előttem az emberi mélységeket és folyamatosan tágítod az ismereteimet e témában! 🙂

Bevásárló kocsi vs. punci

2009 április 27. | Szerző: deliilaah

Beszélgettem egy 36 éves elvált kollégámmal a múlt héten. Elmesélte, hogy udvarolt volna egy lánynak, randi után hazakísérte, majd mikor a csaj invitálására nem ment fel hozzá, impotensnek aposztrofálta a nyilván meglehetősen mély érzésű, finom lelkű, empatikus és tapintatos „hölgy”. Majd miután a munkatársam elmagyarázta, hogy neki bizony szüksége van némi érzelemre ahhoz, hogy ágyba bújjanak –hisz annak híján akár egy fa odvába is dughatná– a menyecske sértődötten elvonult.

Hát könyörgöm, hol van ezekben a bigékben a tartás, a büszkeség????

Az anyukájuk nem tanította meg nekik, hogy a puncijuk nem bevásárló kocsi, amibe bárki bármit belerakhat???? Pfff…. L

Vajon tényleg nincsenek érzéseik, vagy csak félnek érezni???? Vagy türelmetlenek, nem képesek megvárni a mindentelsöprőt??? Vagy nem hisznek abban, h egyszer –vagy talán többször is- rájuk találhat a szerelem??? Talán nem tudják, mi a különbség a szerelmes szeretkezés, meg az üres kufircolás között? Tudom, hogy mindenkiben más mértékű a szeretetre való képesség, de ez azért már nonszensz…..

Lehet, hogy a hozzám hasonló NŐK azért találnak nehezen társat, mert meg kell értük küzdeni, és a pasiknak legtöbbször kényelmesebb ha nem kell törni magukat? Legalábbis az érzelmileg sekélyesebb (sajnos úgy tűnik – jelentősebb) részének…

Nem tartom magam a világ csúnyájának, sem ostobának, sem unalmasnak. Sőt. Egyes visszajelzések szerint van némi erotikus a kisugárzásom. Valahogy mégsem örülök neki. Tudom, h mások örülnének egy ilyen „adomány”-nak, de én nem rajongok érte. A „Nem látja a fától az erdőt” mondás az én helyzetemre is ráhúzható azt hiszem. Az ellenkező nem tagjai nem nagyon látják az erotikus mivoltomtól, hogy közben ember is vagyok, akinek ÉRZÉSEI vannak. Tud fájni, ha megbántanak (nem is kicsit), tudok sírni (nem is keveset), tudok haragudni (nagyon is), de tudok szeretni is (igazán mélyen). Nem arra vágyom, hogy egy babának nézzenek, levegyenek a polcról, eljátszogassanak velem, aztán visszategyenek, ha már meguntak. Arra vágyom, hogy tiszteljék az emberi mivoltomat, ahogyan én is tisztelem a másokét. 

Hááát… Lehet, hogy még sok vakvágyány vár rám?! Meglehet….

Nem adom fel!

2009 április 22. | Szerző: deliilaah

Tudjátok mit?

A tavasz akkor is gyönyörű! Gyöngyvirág. Maga a csoda! Benyunyt szemmel beletemetni az arcomat a fürtöcskéibe, elnézni bájos, szégyenlős kis virágait a kertekben. Megnyugtat és reményt ad. Ezt az érzést senki nem veheti el tőlem.

Ahogy a hitet sem, hogy egyszer egymásra találunk. Vele. És akkor majd úgy fogunk vigyázni a szerelmünkre, mintha az a gyöngyvirág egyik pici bimbócskája lenne.

Mr. Katalizátor

2009 április 19. | Szerző: deliilaah

Íme az aktuális történet, mely miatt nekiláttam körmölgetni.

 

A házunk közös képviselője elhunyt januárban. Annak rendje és módja szerint közgyűlésen választottunk új képviselőt. Nem akartam elmenni, de a gondnok felcsigázott, és jelezte, h van egy igen jó hírű jelentkező. Utánanéztem a fiatalembernek (nevezzük Attilának), és csupa pozitív dolgot derítettem ki. A közgyűlés előtt felhívtam: tudja-e hogy pár óra múlva jelenése van közöttünk. Rövid beszélgetés volt, jelezte, h jönni fog. Korábban érkeztem, már ő is ott volt, nem mutatkoztunk be, de tudtam, h ő lesz az. Sokat nézegettük egymást abban a röpke 2 órában, a végén (miután a versenyben maradt egyetlen jelentkezőként megválasztottuk) bemutatkoztam, és ennyiben is maradtunk. Közgyűlés alatt a szomszédomat azzal szórakoztattam, h ha nem választjuk meg, azért az ügyvéd úrral együtt hazaviszem, biztos ami biztos. J Erre rá is ugrott a szomszéd, többször nyúzott, h lépjek Attila irányába, kissé túlértékelte a lelkesedésemet. Természetesen nem léptem, hisz én vagyok a NŐ, és egy NŐ – mint nemes vad – nem vadászik.

Március elején megkaptam az izmos januári fűtésszámlát, és kénytelen voltam felhívni, jelezni szerettem volna, h a költségelosztást nagyon rendbe kéne tennie, mert én pl. tutira nem fűtöttem 30ezret. Kérte, h menjek be pár nap múlva, mert szeretne mindenkivel megismerkedni. Elmeséltem, hogy jártam az előző tulajjal (nem fizette a közös ktg-et az adásvételi aláírása után, Attila előde pedig azt követelte, h fizessem ki én helyette – naivságom csimborasszója, de erről talán később), megígérte, h próbál segíteni. Ezt meg is tette, mikor bementem hozzá, és felhívta a régi tulajt. Miután megismerkedtünk a gondnok jelenlétében és távoztam, felhívott. Szerette volna összeszervezni a ház fiataljait a fejlesztések, felújítások érdekében és érdeklődött, h vállalnék-e posztot. Beszélgetésünk 15 perc múlva (magam sem tudom, miként) már nem a házról szólt, hanem személyes dolgokról. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 3 órán át beszélgettünk, a végén Skype-on. Ezt követően minden nap felhívott, és 3 nappal később találkoztunk újra. A Savoya Parkban egy kevésbé jól sikerült kávézást követően sétáltunk egyet a Feneketlen tónál. Kíváncsi volt rám, de addigra már kifogytam abból, h spontán beszéljek magamról, kértem, h inkább kérdezzen, mit szeretne tudni. Persze a párkapcsolataim érdekelték leginkább. Összességében jól éreztem magam, sokat nevettünk, és ez számomra rendkívül fontos. Kissé butára sikerült a búcsú, mert hazavitt, és nem akartam h a szomszédok lássanak minket együtt (gondoltam, talán ő is így látja jónak), ne adj ég még kombinálni kezdjenek, így puszi nélkül távoztam. Fel is hívott, h milyen nyúl vagyok, hogy elrohantam. Elmagyaráztam az álláspontomat, és minden rendben volt.

Ezt követően is minden nap hívott, bár volt két meglehetősen zavaró dolog a számomra: többször ígérte egy-egy napközbeni hívás végén, h este még hív, de nem tette. A másik, hogy több alkalommal is megbeszéltük, h találkozunk, beülünk vhová egy teára/kávéra, de helyette csak felugrott hozzám egy kis időre. Ezt 1-2 hétig szó nélkül tűrtem, hisz sok a munkája, próbáltam megérteni őt. Aztán amikor egyik szombaton elvitt ebédelni, megkértem, h ne ígérjen olyat, amit nem tart be, mert az rossz nekem. Úgy látszott, nem kell bővebben kifejtenem, mennyire rosszul viselem a be nem váltott ígéreteket. Összességében csodás kis délután volt, folyton megérintett (bár gyerekesen inkább bökdösött), osztottuk egymást, ment a szópárbaj, és mikor látta, h nemigen bír velem, meg is jegyezte, h teljesen megszédítem. Este még sms-t is kaptam tőle, melyben közölte, h nagyon kívánt aznap, ebből aztán egy meglehetősen izgalmas sms váltás kerekedett. A könyvemet bent felejtettem a kocsijában, kértem, h ha másnap a környéken jár, dobja be. Aznap 2x is hívott, h kb. mikor érkezik, és hangsúlyozta, h felugrik. Mosolyogtam magamban, mert úgy ítéltem meg, h szégyenlős az előző napi kijelentése miatt, vagy talán fél, hogy ráugrok és megmászom mint Mont Blanc csúcsait. J Vagy esetleg nem is tőlem fél, hanem saját magától, a vágyától, netán az érzelmeitől, hisz elmondta korábban, h fél párkapcsolatot kialakítani, fél h átverik, megcsalják. Feleslegesnek tartottam biztosítani arról, h velem kapcsolatban szükségtelenek a félelmei, mert úgy játszom, ahogy azt én is elvárom, vagyis maximális korrektséggel, és tökéletesen monogám típus vagyok, attól függetlenül, hogy korábban voltak ezt cáfoló húzásaim. Mikor átadta a könyvemet, somolyogtam magamban, hisz látszott a zavara, nem is ült mellém a kanapéra, ahogy korábban. Mondta, hogy csak telefonon volt olyan bátor, személyesen már nem az, mire közöltem, h kb. erre számítottam, nem vagyok meglepve, de azért egy kis ölelés nagyon jól esne. Erre aztán megölelgetett. Aztán megint azzal „vádolt”, hogy milyen csábító vagyok, mire megmutattam neki, h milyen is az, mikor szándékosan vagyok csábító. Megszaladt a szentem, nagyon gyorsan nagyon fontos és sürgős dolga akadt. J Még órákkal később is éreztem magamon az illatát. Nagyon tetszett, h nem akar letámadni, azt éreztem, h nemcsak szexre hajt. Írta is utána, h azért ment el, mert ha marad, elveszti a fejét, és azt nem szabad. Ennek kifejtését persze nem tudtam kicsikarni belőle.

Az ebédet követő héten nem tudtunk találkozni, sokat melózott, hívott minden nap, de nem igazán tartotta magát a kérésemhez. Ismét jeleztem neki, h ez számomra nem komfortos, és „popószájú”-vá avanzsálta magát a szememben. Ezzel még viccesen jeleztem a nemtetszésemet.

Megbeszéltük pénteken, h vasárnap főzök neki cserébe az ebédmeghívásért. Jeleztem, h jó lenne sétálni egyet a Margitszigeten előtte vagy utána. Még szombaton is hívott és akkor is elmondtam, mit szeretnék. Azt mondta, vasárnap reggel hív és megbeszéljük. Vasárnap 11 óra körül beszéltünk, azt mondta, dolgozik még, aztán alszik egyet, késő délután jön. Nyafogós, de még mindig finom stílusban kérdeztem, h mi lesz a sétánkkal, mire közölte, h nem kell a hiszti. Mondtam, ez még nem az, de olyan jó lett volna járkálni egy kicsit. Majd délután 5-kor hívott és közölte, h át kell mennie a bátyjához, nem valószínű, h el tud jönni. Na, abban a pillanatban rúgta el a pöttyöst. Nem is értem, hogy merte ezt megjátszani. Nem egy sima meghívásról volt szó, tudta, h főztem neki (amit egyébként magamért nem teszek). Úgy éreztem, ezzel tökéletesen beleszarik az arcomba. 3 igen rövid mondatom volt, a legkevésbé kedves hangnememben. Mikor nem válaszoltam (mivel köpni-nyelni nem tudtam a hirtelen sokktól), és kérdezte, h itt vagyok-e még, annyit mondtam: Igen.

Mivel a stílusomból vágta, h menten felrobbanok, közölte, h akkor nálam kezd, hamarosan indul. De arra már csak annyit tudtam mondani: Ne gyere. (Nem hiszem, h kíváncsi lett volna arra, hogyan nyársalom fel a tekintettemmel.)

Annyira beszűkült a tudatom, h már nem is emlékszem, miket mondott, egyszerűen csak szóltam, h „Akkor most tegyük le, majd beszélünk, szia.”.

Küldött egy sms-t utána: „ Ne haragudj. Csörögj majd.” Erre másnap reggel válaszoltam: „Majd ha valóban kíváncsi leszel rám, keresel te. Sztem jogos a haragom. Szépen kértem valamit, de te szarsz rá. Sztem ez neked is fájna….”

Azóta nem hívott, húsvétkor írt ennyit: „Boldog húsvétot Deliilaah.” Az erre adott válaszomból sztem érezni lehetett, h már nem akarom a fejét venni: „Köszönöm h gondoltál rám. Boldog nyuszit neked is.”

Azóta semmi.

Így aztán két hete sírva alszom el és sírva ébredek. Már el is felejtettem, miért nem akartam szerelmes lenni az elmúlt években. Egyszerűen ki akarnám vágni az egész mellkasomat, hogy azzal megszűnjön ez a borzalom. Nem is emlékszem, h utoljára mikor sajnáltam magam ennyire, pedig sok cifraság szokott történni velem. Alapvetően nincs bajom azzal, hogy egyedül vagyok. De most úgy éreztem, találtam valaki különlegeset, és akkora reményt láttam a boldogságra, amekkorát még talán soha. Olyan érzések bontottak szirmot a szívemben, amire már régóta várok. Mert holmi langyos kapcsolatocskára nincs igényem, ha valakivel együtt vagyok, az szerelem legyen ám, és nem is kicsi! Úgy látszott, hogy ebből az lesz. Reszketős, könnyezve szeretkezős, sokat nevetős, igazi ölelve-simogatva szeretgetős nagy lángolás. Az egész csak mézesmadzag volt. Nesze sánta, itt egy púp!!!

Hogy Attila miért nem hív, arra két tippem van, de az utóbbi tartom sanszosabbnak:

1/ Szégyelli magát, hogy ennyire megbántott

2/ Be van sérülve, mert mertem vele nyersen beszélni

Egyébként ez nem is újdonság a számomra, már találkoztam ezzel a szituval: Többször kérem szépen, h ne csináljanak hülyét belőlem, és ne szórakozzanak az időmmel/energiáimmal, de mintha csak azért mozgatnám a szám, hogy el ne felejtsek beszélni. Aztán amikor pattan a húr, és már képtelen vagyok szépen kérni, még ők sértődnek meg a hangnemen… Sztem nem támasztok nagy elvárásokat, nem gondolom, h teljesíthetetlen lenne a kérésem.

Az utolsó pasimat (nevezzük Detox-nak, említeni fogom még) is jórészt ezért rúgtam ki 2,5 éve, meg még jó pár (barátnak vélt) embert az életemből. A be nem váltott ígéretek miatt, mert rendszeresen hülyét csináltak belőlem és gyakran szórakoztak az időmmel. Ha fixálok vkivel találkát pl. szombatra, és utána jön egy másik meghívás, amit lemondok, aztán végül mégsem jön össze a fixált szombati találkozó, közben elutasítottam a másikat (ami ne adj Isten, talán még jobbnak is ígérkezett), akkor az legtöbbször elég rosszul tud érinteni. Világos álláspont, úgy vélem.

És most hogy lassan a végére érek az írásnak, látom ám, hogy talán Attila szándékosan odázta a találkánkat. Rejtély, vajon miért. Hmm….. Ha a sors úgy akarja, egyszer majd úgyis választ kapok a kérdésemre. Elvégre hiszem, h dolgok nem történnek véletlenül, emberek nem véletlenül vannak jelen az életünkben. Attilának is volt valami szerepe, de hogy mi, az is csak később derül ki valószínűleg.

 

Addig is remélem, elmúlik hamarosan ez a szorítás a mellkasom tájékán és újra tudok majd szívből nevetni.
 
 
 
 

Rutin nélkül :)

2009 április 16. | Szerző: deliilaah

 Akkor vágjunk is bele.

Mi viszi rá az embert, h blogot kezdjen írni??? Számos ok lehet, a magamé: régóta keringő gondolatok, érzések most katalizátort kaptak. Természetesen egy fiatalember személyében.

 

Két hete még így kezdtem volna:

Újra és újra ámulattal tölt el, hogy maga az élet mennyire csodálatos tud lenni. Igen, problémák mindig adódnak, melyek miatt az ember néha az árnyékos oldalra sodródik, vagy ott érzi magát. És kellenek is a bajok, hiszen azok elmúltával sokkal intenzívebben át tudjuk élni az örömet, megkönnyebbülést, a megnyugvást.

 

A tavasz egyszerűen csodálatos. Ülni a Feneketlen tónál, hallgatni a madarakat, érezni az utánozhatatlan friss illatokat, elmerülni egy régi emlékben, vagy egy teljesen frissben….

Visszaemlékezni egy szívemnek kedves ember ölelésére, pillantására, egy szavára, melyről tán nem is tudja, mekkora örömet okozott… Felidézni az érzést, amit kiváltott bennem, és megmártózni benne, ahogy akkor talán nem sikerült (hála a szociális jólneveltségnek). Elmondani neki magamban azt, amit akkor nem te(he)ttem. Semmi költői, csupán h szeretem, ha mosolyog, ha nevet, hogy szeretem azt, ahogyan hozzám ér, és ahogyan elköszön tőlem.

Hogy régen elfeledett érzések éledeznek bennem, melyekre olyan nagyon régen várok már.

 

Tehát 2 hete még a fentiekkel kezdtem volna.

 

Alapvetően nincs bajom azzal, h egyedül vagyok. Lassan 3 éve volt egy nagy csalódásom – kinek nem? – és azóta nem engedtem magamhoz közel senkit. Határozott elképzelésem van arról, h kit szeretnék társnak. Olyan FÉRFIT szeretnék, aki mind fizikálisan, mind szellemileg, mind lelkileg megbizserget. Szeretnék reszketni a karjában, és nem a keménycsajt mutatni. Főbb vonásai: magas racionális és emocionális intelligencia, hűség, humor, megbízhatóság, erős lélek. Tudjuk őszintén megbeszélni a problémáinkat, de lehessen vele infantilis dolgokat is művelni. Nem érdekel, h van-e autója, csak tudja eltartani magát és ketten tudjuk majd eltartani a gyerekeket. Nem érdekel, h milyen magas, h kopaszodik-e, hogy milyen a testalkata. Ha beleszeretek, úgyis gyönyörűnek fogom látni. De érdekel, h kik a barátai, és hogyan beszél a szüleivel, mert ezek is sokat elárulnak róla. Hiszek abban, hogy ha türelmesen várok, megkapom őt. És akkor végre nem lesz olyan az életem, mint egy átjáróház: barátok, udvarlók jönnek-mennek….  Szigorúan mérem az embereket, mert engem minősít, ha gyáva, alávaló emberek vannak körülöttem. Szeretem a bátrakat, akik mernek szembesülni a maguk gyöngeségeivel, és félelmeik ellenére mennek előre. Keresem a bölcsek társaságát, és a jóindulat mindent visz nálam.