Mr. Katalizátor

2009 április 19. | Szerző: deliilaah |

Íme az aktuális történet, mely miatt nekiláttam körmölgetni.

 

A házunk közös képviselője elhunyt januárban. Annak rendje és módja szerint közgyűlésen választottunk új képviselőt. Nem akartam elmenni, de a gondnok felcsigázott, és jelezte, h van egy igen jó hírű jelentkező. Utánanéztem a fiatalembernek (nevezzük Attilának), és csupa pozitív dolgot derítettem ki. A közgyűlés előtt felhívtam: tudja-e hogy pár óra múlva jelenése van közöttünk. Rövid beszélgetés volt, jelezte, h jönni fog. Korábban érkeztem, már ő is ott volt, nem mutatkoztunk be, de tudtam, h ő lesz az. Sokat nézegettük egymást abban a röpke 2 órában, a végén (miután a versenyben maradt egyetlen jelentkezőként megválasztottuk) bemutatkoztam, és ennyiben is maradtunk. Közgyűlés alatt a szomszédomat azzal szórakoztattam, h ha nem választjuk meg, azért az ügyvéd úrral együtt hazaviszem, biztos ami biztos. J Erre rá is ugrott a szomszéd, többször nyúzott, h lépjek Attila irányába, kissé túlértékelte a lelkesedésemet. Természetesen nem léptem, hisz én vagyok a NŐ, és egy NŐ – mint nemes vad – nem vadászik.

Március elején megkaptam az izmos januári fűtésszámlát, és kénytelen voltam felhívni, jelezni szerettem volna, h a költségelosztást nagyon rendbe kéne tennie, mert én pl. tutira nem fűtöttem 30ezret. Kérte, h menjek be pár nap múlva, mert szeretne mindenkivel megismerkedni. Elmeséltem, hogy jártam az előző tulajjal (nem fizette a közös ktg-et az adásvételi aláírása után, Attila előde pedig azt követelte, h fizessem ki én helyette – naivságom csimborasszója, de erről talán később), megígérte, h próbál segíteni. Ezt meg is tette, mikor bementem hozzá, és felhívta a régi tulajt. Miután megismerkedtünk a gondnok jelenlétében és távoztam, felhívott. Szerette volna összeszervezni a ház fiataljait a fejlesztések, felújítások érdekében és érdeklődött, h vállalnék-e posztot. Beszélgetésünk 15 perc múlva (magam sem tudom, miként) már nem a házról szólt, hanem személyes dolgokról. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 3 órán át beszélgettünk, a végén Skype-on. Ezt követően minden nap felhívott, és 3 nappal később találkoztunk újra. A Savoya Parkban egy kevésbé jól sikerült kávézást követően sétáltunk egyet a Feneketlen tónál. Kíváncsi volt rám, de addigra már kifogytam abból, h spontán beszéljek magamról, kértem, h inkább kérdezzen, mit szeretne tudni. Persze a párkapcsolataim érdekelték leginkább. Összességében jól éreztem magam, sokat nevettünk, és ez számomra rendkívül fontos. Kissé butára sikerült a búcsú, mert hazavitt, és nem akartam h a szomszédok lássanak minket együtt (gondoltam, talán ő is így látja jónak), ne adj ég még kombinálni kezdjenek, így puszi nélkül távoztam. Fel is hívott, h milyen nyúl vagyok, hogy elrohantam. Elmagyaráztam az álláspontomat, és minden rendben volt.

Ezt követően is minden nap hívott, bár volt két meglehetősen zavaró dolog a számomra: többször ígérte egy-egy napközbeni hívás végén, h este még hív, de nem tette. A másik, hogy több alkalommal is megbeszéltük, h találkozunk, beülünk vhová egy teára/kávéra, de helyette csak felugrott hozzám egy kis időre. Ezt 1-2 hétig szó nélkül tűrtem, hisz sok a munkája, próbáltam megérteni őt. Aztán amikor egyik szombaton elvitt ebédelni, megkértem, h ne ígérjen olyat, amit nem tart be, mert az rossz nekem. Úgy látszott, nem kell bővebben kifejtenem, mennyire rosszul viselem a be nem váltott ígéreteket. Összességében csodás kis délután volt, folyton megérintett (bár gyerekesen inkább bökdösött), osztottuk egymást, ment a szópárbaj, és mikor látta, h nemigen bír velem, meg is jegyezte, h teljesen megszédítem. Este még sms-t is kaptam tőle, melyben közölte, h nagyon kívánt aznap, ebből aztán egy meglehetősen izgalmas sms váltás kerekedett. A könyvemet bent felejtettem a kocsijában, kértem, h ha másnap a környéken jár, dobja be. Aznap 2x is hívott, h kb. mikor érkezik, és hangsúlyozta, h felugrik. Mosolyogtam magamban, mert úgy ítéltem meg, h szégyenlős az előző napi kijelentése miatt, vagy talán fél, hogy ráugrok és megmászom mint Mont Blanc csúcsait. J Vagy esetleg nem is tőlem fél, hanem saját magától, a vágyától, netán az érzelmeitől, hisz elmondta korábban, h fél párkapcsolatot kialakítani, fél h átverik, megcsalják. Feleslegesnek tartottam biztosítani arról, h velem kapcsolatban szükségtelenek a félelmei, mert úgy játszom, ahogy azt én is elvárom, vagyis maximális korrektséggel, és tökéletesen monogám típus vagyok, attól függetlenül, hogy korábban voltak ezt cáfoló húzásaim. Mikor átadta a könyvemet, somolyogtam magamban, hisz látszott a zavara, nem is ült mellém a kanapéra, ahogy korábban. Mondta, hogy csak telefonon volt olyan bátor, személyesen már nem az, mire közöltem, h kb. erre számítottam, nem vagyok meglepve, de azért egy kis ölelés nagyon jól esne. Erre aztán megölelgetett. Aztán megint azzal „vádolt”, hogy milyen csábító vagyok, mire megmutattam neki, h milyen is az, mikor szándékosan vagyok csábító. Megszaladt a szentem, nagyon gyorsan nagyon fontos és sürgős dolga akadt. J Még órákkal később is éreztem magamon az illatát. Nagyon tetszett, h nem akar letámadni, azt éreztem, h nemcsak szexre hajt. Írta is utána, h azért ment el, mert ha marad, elveszti a fejét, és azt nem szabad. Ennek kifejtését persze nem tudtam kicsikarni belőle.

Az ebédet követő héten nem tudtunk találkozni, sokat melózott, hívott minden nap, de nem igazán tartotta magát a kérésemhez. Ismét jeleztem neki, h ez számomra nem komfortos, és „popószájú”-vá avanzsálta magát a szememben. Ezzel még viccesen jeleztem a nemtetszésemet.

Megbeszéltük pénteken, h vasárnap főzök neki cserébe az ebédmeghívásért. Jeleztem, h jó lenne sétálni egyet a Margitszigeten előtte vagy utána. Még szombaton is hívott és akkor is elmondtam, mit szeretnék. Azt mondta, vasárnap reggel hív és megbeszéljük. Vasárnap 11 óra körül beszéltünk, azt mondta, dolgozik még, aztán alszik egyet, késő délután jön. Nyafogós, de még mindig finom stílusban kérdeztem, h mi lesz a sétánkkal, mire közölte, h nem kell a hiszti. Mondtam, ez még nem az, de olyan jó lett volna járkálni egy kicsit. Majd délután 5-kor hívott és közölte, h át kell mennie a bátyjához, nem valószínű, h el tud jönni. Na, abban a pillanatban rúgta el a pöttyöst. Nem is értem, hogy merte ezt megjátszani. Nem egy sima meghívásról volt szó, tudta, h főztem neki (amit egyébként magamért nem teszek). Úgy éreztem, ezzel tökéletesen beleszarik az arcomba. 3 igen rövid mondatom volt, a legkevésbé kedves hangnememben. Mikor nem válaszoltam (mivel köpni-nyelni nem tudtam a hirtelen sokktól), és kérdezte, h itt vagyok-e még, annyit mondtam: Igen.

Mivel a stílusomból vágta, h menten felrobbanok, közölte, h akkor nálam kezd, hamarosan indul. De arra már csak annyit tudtam mondani: Ne gyere. (Nem hiszem, h kíváncsi lett volna arra, hogyan nyársalom fel a tekintettemmel.)

Annyira beszűkült a tudatom, h már nem is emlékszem, miket mondott, egyszerűen csak szóltam, h „Akkor most tegyük le, majd beszélünk, szia.”.

Küldött egy sms-t utána: „ Ne haragudj. Csörögj majd.” Erre másnap reggel válaszoltam: „Majd ha valóban kíváncsi leszel rám, keresel te. Sztem jogos a haragom. Szépen kértem valamit, de te szarsz rá. Sztem ez neked is fájna….”

Azóta nem hívott, húsvétkor írt ennyit: „Boldog húsvétot Deliilaah.” Az erre adott válaszomból sztem érezni lehetett, h már nem akarom a fejét venni: „Köszönöm h gondoltál rám. Boldog nyuszit neked is.”

Azóta semmi.

Így aztán két hete sírva alszom el és sírva ébredek. Már el is felejtettem, miért nem akartam szerelmes lenni az elmúlt években. Egyszerűen ki akarnám vágni az egész mellkasomat, hogy azzal megszűnjön ez a borzalom. Nem is emlékszem, h utoljára mikor sajnáltam magam ennyire, pedig sok cifraság szokott történni velem. Alapvetően nincs bajom azzal, hogy egyedül vagyok. De most úgy éreztem, találtam valaki különlegeset, és akkora reményt láttam a boldogságra, amekkorát még talán soha. Olyan érzések bontottak szirmot a szívemben, amire már régóta várok. Mert holmi langyos kapcsolatocskára nincs igényem, ha valakivel együtt vagyok, az szerelem legyen ám, és nem is kicsi! Úgy látszott, hogy ebből az lesz. Reszketős, könnyezve szeretkezős, sokat nevetős, igazi ölelve-simogatva szeretgetős nagy lángolás. Az egész csak mézesmadzag volt. Nesze sánta, itt egy púp!!!

Hogy Attila miért nem hív, arra két tippem van, de az utóbbi tartom sanszosabbnak:

1/ Szégyelli magát, hogy ennyire megbántott

2/ Be van sérülve, mert mertem vele nyersen beszélni

Egyébként ez nem is újdonság a számomra, már találkoztam ezzel a szituval: Többször kérem szépen, h ne csináljanak hülyét belőlem, és ne szórakozzanak az időmmel/energiáimmal, de mintha csak azért mozgatnám a szám, hogy el ne felejtsek beszélni. Aztán amikor pattan a húr, és már képtelen vagyok szépen kérni, még ők sértődnek meg a hangnemen… Sztem nem támasztok nagy elvárásokat, nem gondolom, h teljesíthetetlen lenne a kérésem.

Az utolsó pasimat (nevezzük Detox-nak, említeni fogom még) is jórészt ezért rúgtam ki 2,5 éve, meg még jó pár (barátnak vélt) embert az életemből. A be nem váltott ígéretek miatt, mert rendszeresen hülyét csináltak belőlem és gyakran szórakoztak az időmmel. Ha fixálok vkivel találkát pl. szombatra, és utána jön egy másik meghívás, amit lemondok, aztán végül mégsem jön össze a fixált szombati találkozó, közben elutasítottam a másikat (ami ne adj Isten, talán még jobbnak is ígérkezett), akkor az legtöbbször elég rosszul tud érinteni. Világos álláspont, úgy vélem.

És most hogy lassan a végére érek az írásnak, látom ám, hogy talán Attila szándékosan odázta a találkánkat. Rejtély, vajon miért. Hmm….. Ha a sors úgy akarja, egyszer majd úgyis választ kapok a kérdésemre. Elvégre hiszem, h dolgok nem történnek véletlenül, emberek nem véletlenül vannak jelen az életünkben. Attilának is volt valami szerepe, de hogy mi, az is csak később derül ki valószínűleg.

 

Addig is remélem, elmúlik hamarosan ez a szorítás a mellkasom tájékán és újra tudok majd szívből nevetni.